Hidegre fordul odakint az eső, odabent még érezhető a vasárnapi rántotthús illata, még nincs egészen este, de már sötétedik. Ha nincs jó film a tévében és igazi ejtőzéshez van kedvünk, akkor egy fotel, egy csésze kakaó, egy puha takaró és Kajetan Ković jöjjön. Képzelet tanár úr című történetét egy szóval összefoglalni a békebeli szóval lehet, több szóval meg csak úgy tudom, hogy felemlegetem Molnár Ferencet és az ő darabjainak hangulatát, mintha mindezeket egy jóságos nagypapa mesélné el.
Szerelmi sokszög a téma, jöjjön hát az egyik főszereplő, a könyv szavaival, csakis a kitűnő stílus miatt.
"Ursula esküvőjét követően, miután átköltözött az Ópiacra, ha nem is mindennap, de az irodalmi csütörtökök alkalmával nélkülözhetetlen dísze volt anyja szalonjának az akkori Trieszti úton, a Krajnai Tartományi Múzeum közelében álló házban. Nem rendelkezett figyelemre méltó adottságokkal vagy hajlamokkal, leszámítva, hogy pár évig zongoraleckéket vett és társasági célokra egészen jól megtanult játszani. Két húga tanítónő lett, őt azonban sem ez, sem más, a nők számára akkoriban hozzáférhető hivatás nem érdekelte. Elvégezte a polgári leányiskolát, aztán otthon maradt, időnként meglátogatta rokonait a városban és vidéken, és várta a megfelelő vőlegényt, amikor is a megfelelő a gazdag vagy legalábbis a tehetős szinonimája volt.
Mindez korántsem jelentette, hogy Ursula üresfejű bábu lett volna, akinek csak a szórakozás és a könnyű élvezetek járnak a fejében. Ellenkezőleg, anyja szalonjának a légköre érdeklődéssel töltötte el minden művészeti ág iránt, de dicséretre méltó módon nem tolakodott előtérbe tehetségtelen, dilettáns próbálkozásokkal, hanem kizárólag a közönség szerepében lépett fel.
(...)
Ilyen meggondolásoknál fogva Ursula anyagi szempontból a biztonságot választotta, a szellemieket tekintve pedig hitte, hogy megőrizheti és érvényesítheti szabad akaratát. Elméletileg az egyenlet helyesen volt felállítva, de tartalmazott néhány ismeretlent, melyekre a menyasszonyjelölt csak tippelhetett. Ursula nem ismerhette előre leendő partnere természetét, akinél elsősorban az anyagi háttérre helyezte a hangsúlyt, keveset tudott még a saját rejtett természetéről, és túlságosan figyelmen kívül hagyta, hogy az emberi lélek általában érzékeny, földrengésveszélyes terület."
A férj következik, hát persze, most ő a kulcsfigura, a bohózat szabályai szerint:
"Ursula férje, Feliks Berginc röviden szólva nagy formátumú üzletember volt. (...) Feliks Berginc az Olvasókör szilveszteri bálján ismerkedett meg nála tizenhárom évvel fiatalabb feleségével, és rövid jegyesség után két évvel ezelőtt összeházasodtak. Feliks magas termetű volt, csinos és ápolt külsejű, a mindennapi életben viszon unalmas, szófukar és fantáziátlan, kivéve a kereskedelmet, melyhez rendkívüli tehetséggel bírt, és a konkurencia körében valamely ígéretes üzlet iránti leghalványabb érdeklődése is rémületet keltett. Üzleti ügyeivel szenvedélyesen foglalkozott reggeltől estig, sőt annál is tovább, ezért a házasságkötéssel további súlyos terhet vett magára, mert felesége joggal követelte magának ideje egy részét.
Ursula tetszett neki, és érzéseinek korlátai között szerelmes is volt belé, de mivel nem volt a latin szerető típusa, romantikus szükségleteit kielégítette egyetlen mézeshét Velencében, aztán házastársi kötelezettségeit egzakt germán stílusban tudta le heti két alkalommal, majd az igazak álmát aludta hajnalig, hogy újra a napi ügyeknek szentelje magát vagy szolgálati útra induljon."
Előlép a 'bajkeverő', a tanár úr, hősszerelmes és különc földrengéskutató lélek sok verssel és szonettel. Jóképű barátját fűzi be, hogy eljuttassa a verseit a távolról imádott nőhöz. És akkor itt el is kezdődött a galiba.
"- Nem érted - mondta Jernej. - Nézd, Ursula és én olyanok vagyunk, mint a nap és a csillagpor, olyan jelentéktelen vagyok hozzá képest, hogy meg se lát, miközben ti ketten egészen más párt alkottok, két testvércsillagot, hogy az asztrológiai hasonlatoknál maradjunk. Ezért fogsz bemutatkozni te a szonettek szerzőjeként. Az én érzéseim csak megaláznák őt, a tied azonban fölemelné. Nekem nincs kedvem a tehetségem fitogtatásához. Az lesz a fizetségem, ha érzi, hogy imádják, és ez boldoggá teszi.
(...)
Ha egyedül áll elő, félt volna Ursula válaszától. Nem tudta volna elviselni a nyilvánvaló szánalmat, s még súlyosabb szorongásokba hajtotta volna az alig valószinű eshetőség, hogy a hölgy a karjaiba omlik. Saját odaadása és Ursula vonzereje ellenére úgy érezte, soha nem lehetnének egy napra sem egy pár a mig a halál el nem választ formulája szerint. Világuk különböző galaxisokról származott, és Jernej megbarátkozott a gondolattal, hogy egy látomással fogja leélni az életét."
Be kell még mutatni a helyszínt is, magáért beszél.
"Január utolsó csütörtökén a szokott délutáni órában Venturini asszony szalonjában gyülekezni kezdtek a zsúr állandó vendégei, unva egymást, jelenlétükkel mégis megpecsételve a provinciális művészelithez való tartozásukat. Akik az íráshoz lusták voltak, regényeiket orális irodalomként adták elő, a költők az alkalmi körökben új verseiket olvasták fel, egy szoprán kérette magát a Márta egyik áriájának eléneklésére és egy szubrett a Suszterbáró kupléjára, a festők és a szobrászok hallgattak vagy egy sarokban a tömény italok mellett csukladoztak.
Marija Venturini asszony kegyes uralkodónője volt e kulturális kolóniának, melyben a pénz vagy a politika említése rossz ízlésre vallott, pedig e falakon kívül titkon vagy nyíltan ezzel is, azzal is foglalkoztak. Ezredes leányaként a Monarchia különböző városaiban volt alkalma tölteni ifjonti éveit és szélesíteni szellemi látókörét. Amikor irodalmi szalont nyitott, annak intellektuális nívójával áltatta magát, de az évek során rájött, hogy a felkapaszkodott, az éppen uralkodó érdekre figyelő környezetnek nincs szüksége erre, és ezért nem is ösztönzi azt. Némi elégtételt érzett, amikor az állóvizet felkavarta egy-egy átlag feletti tehetség, bár az ilyenek általában futó érdeklődést tanúsítottak az ő művészi zsúrjai iránt, mert a fecsegő átlagnál többre tartották a magányos munkát a padlásszobában, vagy mint előttük annyian, külföldre távoztak, ahol szélesebb látókör és szabadabb légkör várta őket."
A történet eseményeit természetesen nem szabad elárulni, szokványos és meglepő fordulatok egymás után következnek, a végkifejlet pedig egy hatalmas sóhajtás...
Egyáltalán nem volt ezek után kérdés, hogy a történetet egy szuszra ugye, letevés nincs, csak még egy korty ital és egy kis takaróigazítás és csendes mosolygás belül. Ajánlom.
"Az árnyék problémája nyilvánvalóan minden politikai konfliktusban nagy szerepet játszik. Ha az emberek másokban ismerik fel saját tudattalan törekvéseiket, azt projekciónak nevezzük. A politikai agitációk minden országban tele vannak ilyen projekciókkal, éppúgy, mint ahogyan a kiscsoportok és egyének pletykái is. Mindenfajta projekció elhomályosítja az embertársainkról alkotott képet, eltorzítja az objektivitást, és ezáltal megfoszt bennünket a valódi emberi kapcsolatok minden lehetőségétől."
és ha majd eljön a hó lesz fehér hótakaró és jótakaró álommal idézzük majd elő az őszi színeket
Nagyon örülök most ennek a sorozatnak az Európa Kiadónál, fiatal és nálunk nem nagyon ismert írók könyveit hozzák el, eddig még mindegyik jó olvasmány volt. Na már tisztára szerelmes vagyok :) a legutóbb megjelent Oxfordi sorozat című regényt is megvettem, hát ez - sikítottam fel - a legjobb klókönyv hosszú idők óta. Krimit valahogy csak ott szeretek olvasni, rejtélyek és összesküvés-elméletek, talán a legjobb helyen, de ott szabad a gondolkodás. Ahogy belenéztem, rögtön el is fogyott az első fejezet, oppsz, vigyázni kell, még odafagyok az ülőkére, de ezt már megint nem lehet letenni.
